Lassan múlnak az évek, mégis oly sebesen. Ez már a 21. és olyan haszontalannak érzem magam. Nem csinálok semmit, ha tennék akkor elromlik minden a kezemben, nincs kedvem rajzolni, nincs gitározni, pedig ezeket nagyon szerettem. Mindig öröm töltött el ha le tudtam játszani egy számot, főként ha az a kedvenc együttesemtől származott, azok is mind szomorúak és melankólikusak.
Régóta érdekelt a mese, regény és vers írás. A vers írást régen űztem is, most semmi ihlet. Annál inkább a mesék terén, átvette a szomorú és néha perverz gondolatokat a mese világa. Nagyon jól érzem magam benne. Készíthetek hozzá illusztrációkat is, hogy mindenki úgy lássa a történetet ahogy én. Ezzel szeretnék foglalkozni. Persze ezek a mesék nem kicsiknek valók, hiszen ők még nincsennek tisztában a halállal, a pokollal, és még nem is kell, ők csak legyenek királylányok vagy űrhajósok, autóversenyzők.

Szeretném megosztani egyik most készülő szerzeményem, kérlek ha van időd olvasd el:

Álomdémon

I. rész

Bevezetés

Egyszer régen, az idő homályában volt egy lény, aki az emberek álmaival táplálkozott és abból merített erőt az újabb lakomákhoz. Sötét estéken mikor már mindenki álomba szenderült, akkor lopódzott be, óvatosan átsurrant az ablakon, majd a kiszemelt mellé ült. Valamiért mindig a szép, fiatal nőket választotta, mit neki rács, redőny vagy zárt üvegablak. Nézte őket, figyelte ahogyan pihennek, és édesdeden álmodják a legszebb ábrándok egyikét.

De a mohóság, és éhség a pokolra küldte, annak legmélyebb bugyrába, ahol a lélekrablók, gyilkosok és más súlyosabb bűnt elkövetők kaptak helyet. A démont kikötözték egy sziklához, és egy keselyűt küldtek rá, aki minden nap egyre mélyebbre és mélyebbre hasított húsába. A kín elviselhetetlen volt, szárnyait megtépték, a láng kialudt farkából.  

Ő sem volt azonban mindig ilyen, életében egy átlagos fiatalember volt, szeretett álmodozni, és remélte, hogy egyszer valóra is fog válni. Egy nap iskolába menet baleset érte, a szervei úgy megsérültek, hogy csak gépekkel tudták életben tartani. A lelke oda volt láncolódva ahhoz a megroncsolt testhez, a pokol ahhoz a kínhoz képest mégis paradicsomnak látszott. Hónapok teltek el élet és halál között, majd kikapcsolták a gépeket, és végre a pokoli ítélőtanács elé állhatott. Úgy határoztak, hogy álomszelídítőként visszamehet az emberek világába. Feladata az lett volna, hogy elűzze a lidérc álmokat, ez azonban fordítva sült el. A méreg és az emberek iránti gyűlölete a kedves fiút, démonná változtatta, hosszú fülei, karmok, és szarvai nőttek, fekete szárnyak emelkedtek ki hátából… és lángoló farok, mely láng a benne lobogó dühöt szimbolizálta.

A sziklához kötve lábai nem bírták el teste súlyát, összerogyott. Izzadság cseppek csorogtak le arcáról, végigfolytak nyakán, mellkasán… összekeveredtek a vérrel, majd belepottyantak a mély sebekbe, végigmarva a seb falát míg az aljára nem ért. Gondolkodott, hogy mit követhetett el, amiért ilyen árat fizetett. Élete és halála is fájdalmas, teste és lelke egyaránt megtört, már nem akart küzdeni… a láncok meglazultak. Pirkadt, és mint minden nap ma is eljött a keselyű. A sziklafal üres volt, a préda eltűnt.

II. rész

Uzsonna idő
Avagy finom lakmározás ebéd után

Még érződött a levegőben a friss étel zamata, amit egy kedves fiatal anya készített egyetlen gyermekének, tiszta szeretetből. Az asszony több éve elvált férjétől, de ezt a kis Suesan még nem érthette, túl kicsi volt ahhoz, hogy tudja mit jelent ez. A mai napon Suesan-t anyukája kikérte az óvodából, péntek volt, egy meleg nyári napra virradt. Kellően kifáradva, a kislány ásítozva dűlt le ebéd után ágyába. Szobája rózsaszínben pompázott, a polcokon babákkal, rajtuk szebbnél szebb ruhák, hajukat Suesan maga fonta. Mégsem volt a játékok között egy sem amit bevitt volna alváskor ágyába. Egyedül pihent pici lábát felhúzva egészen a mellkasához, takarója alól épphogy kilátszott feje búbja. Anyukája egy búcsú puszival köszönt el, akkor még nem tudta, hogy az volt az utolsó.

Az álomdémon halkan, nesztelen osont be.

Hosszú útról tért vissza az emberek világába, ismét itt, ismét ezen a világon amit annyira gyűlölt. Ráguggolt a párkányra, nem kapkodott el semmit. Figyelte az aprócska testet, ami ott szuszogott a paplan alatt. A szőke fürtöket, mik a párnára omoltak. Hűvös szellő áramolt be ahogyan a démon egyre közeledett a lány felé. Megsimította arcát.

„Ne aggódj! Nem bántalak, nekem csak az álmod kell, nem fog fájni”.

 Majd behunyta szemét, a kislány arca egyre halványodott, eltűnt róla a pir, és a mosoly, melyet a gyönyörű álom okozott. A piciny mezőt, csiripelő madarakkal, sok-sok állattal, őzzel, mókussal nemsokára felváltotta egy erdő, egy sűrű, sötét erdő.

- Kérlek ne bántsd őt! – szólt egy vékony női hang. – Veled megyek, csak Suesannek ne essen baja.

A nő a gyermek álmait testesítette meg. Ő volt minden öröm forrása, ő raktározta Sue minden szép emlékét, mindent ami a kislányt biztatásra ösztönözte, minden pozitívum.

A démon elfogadta a kérést.

Végre energiával töltődött fel, teste új életre kelt.

III. rész

Démonölő nyusziharcos

A nap hamar eltelt, a démon merengve ült le a városon keresztül haladó folyó partjára. Besötétedett, a lámpák halványan pislákoltak. A pokolban szerzett sebek nem forrtak be teljesen, a lány álma túl fiatalnak bizonyult, nem volt kellő hatása. Ismét éhes lett, korogni kezdett hasa.

Vajon hány évig lehetett távol, sok minden változott mióta nem járt itt. A házak egyre magasabbak, szinte az egekig értek. Ahogyan végignézett az egyik felhőkarcolón az ablakában meglátott egy lányt, aki éppen a holdat figyelte. Tekintete messze járt, akár csak gondolata.

Rika egy fiatal lány volt, már középiskolába járt. Mint minden serdülőnek falát poszterek díszítették, a kedvenc együttesei képét tette ki. Néhány rajz elcsúszva egymáson az asztalon, anime figurákat rajzolt, nagyon szerette a meséket. Gondolata egy fiún járt, osztálytársán kinek mindig megmutatta a munkáit, ma igazán ki tett magáért, remélte, hogy majd tetszik neki és nem csak a rajz, hanem ő is elnyeri a fiú szimpátiáját, mert belső érzelmeket táplált iránta. Titokban szerette, viszont sosem merte elmondani.

Ráült az ágyra, majd hanyatvágódott a párnára, kezét homlokára téve bámulta a mennyezetet. Nyitott ablakában megjelent a démon. A lány szeme elnehezült, a fal felé fordult, majd nyusziját átkarolva elaludt.

A démon csak erre a pillanatra várt, beugrott, halkan huppant a szőnyegre majd közeledett az ágy felé. Azonban nem várt dolog történt. A lányt egy védőpajzs fonta körül és a nyuszi fehéren izzani kezdett. Hátrahőkölt, mikor a nyúl felemelkedett és harcossá változott.

A plüssök mind álomőrzők, mik az ölelésből kapják az erejük, minél közelebbi a viszonya a gazdájával annál erősebb, és ruháján annál több csillag látszik. A nyuszi harcosnak szoknyáján 4 csillag díszelgett, ez jó harcosnak számított. Barna haja leereszkedett ahogyan ő is földet ért. Sárga ruhája alól épphogy kikandikáltak ujjai, ez minden harcosnál így van, minden lovag sárga ruhát visel, a ruha felett pedig páncélinget.

 - Megzavartad Rika álmát, most meglakolsz! – szólt. Majd egy varázsigét mormogott el magában, kezeit összekulcsolta kék szirmok özönlöttek ki belőle. A harc sokáig elhúzódott. A varázslat és a kard hasztalannal bizonyult az éles karmok és a démon gyorsasága ellen.

A nyuszi gondban volt. Harcos kódex 1. fejezet, 1. törvény: Ha a gazda élete veszélyben forog, sürgősen felébreszteni! A harcos a védőfal belsejébe vonult, majd felrázta a lányt.

Rika álmosan nyitotta ki szemeit. Pirkadt, a vörös napsugarak szétáradtak a szobában.

A veszély elmúlt, a nap felkelt, a fény elűzte a támadót. 

 folytatás később...