Most elmondom nektek a „kis” Maláta történetét:
Ő lenne az akit itt fenn a képen látsz. Igen, ő létezett és egy igen szomorú története van. Tündérekről, ördögökről, koboldokról és még sok más élőlényről fogok mesélni. Hogy szerinted ezek nincsenek is? Miért vagy benne olyan biztos, hallod-e? Bizonyítsd be, hogy nem léteznek, ezt pedig úgy lehetséges, hogy elismerjük voltukat. Csalafinta mi?
Egyszer volt, hol nem volt, régen mikor még a tündék és koboldok szabadon érintkezhettek az emberekkel, élt egy lány. Az erdők közötti kicsi faluban talán a legszebb mindközül. Ám őrizett egy apró, mégis igen nagy titkot. Mint minden nap ma is a patakhoz ment fürödni, de nem tudta hogy valaki követi. A hölgyet Létának hívták… Levettette ruháját és úgy döntött megmártózik a habokban. A fák mögött meglapulva nézte őt egy férfi, nem akármilyen férfi… bűnös volt a maga fajtájában, méghozzá a félszerzetek közt. Hisz nem volt ő sem ember, sem lidérc vagy ördög. Kinézetben legalábbis igen különös egyed volt, belül iszonyat gonosz, és félelmet keltő. Minden falu, város ismerte… csak Sátánként emlegették pedig nevét nem is ismerte senki sem. Bőre akár az acél olyan edzett és szürkés-fekete. Egész énje ilyen… mocskos fekete. Haja akár a penge olyan éles, körmeire több napi vér száradt már. És a szarvaival akár egy bivalyt is felöklelhetne.
És vajon mégis mi késztette őt ide a patakhoz? A poklok poklából miért jött fel, talán csobbanásra? Nem hiszem… a víz és tűz örök ellenségek. Víz életében nem érte eme teremtményt, akkor miért?
A lány csalhatta ide? Igen, valószínű. Bárki is ránéz eme gyönyörű lányra egyből belészeret. És itt a titok kulcsa figyelj: Emberi kéz soha nem érintette ezalatt. Teste tiszta, fehérbe burkolózik és végig lepel takarja senki de senki előtt fel nem fedte a rejtélyt.
Mahr közeledett. Reccsent lába alatt egy faág. Léta meghallotta, gyermeknek hitte, nem fordult meg.
- Gyere, gyere csak be, finom meleg a víz!
A fiú tétovázott bemenjen vagy maradjon.
- Csak nem félsz a víztől kis butus?
Leült a zsenge fűbe és onnan fürkészte mit csinál. A lány ebben a pillanatban elmerült.
„Hát ennyi volt a gyönyör melyet ez az ember okozott? Hihetetlen ez el tudta volna csavarni a fejem? Nem, ez nem emberi.”- gondolkodott magában Mahr.
Nem sejtette, hogy a víz alatt felé közeledik, megdöbbent mikor felbukkant a part közelében, szinte teljesen meztelenül. Mi fehér ruha volt rajta átlátszóan, rátapadt finom, karcsú alakjára.
A fürdőzőt is meglepte: elsőnek az, hogy ki előtte ül nem gyermek vagy esetleg tündér, mert erre is volt esett, mikor apró tündérek fésülték aranyszőke fürtjeit, nem ennek világít a szeme a vágytól, egyetlen tapintástól, hangja selymességétől.
Elszégyellte magát, belevörösödött, majd megszólalt:
- Kérlek fordulj el!
De mint a cövek beletűzve a földbe csak nézte tovább.
Léta holmijáért szaladt, nem akart illedelmetlen lenni, felkapkodta magára és ismét elé állt. Az ördögöcske tapodtat sem mozdult tovább bámulta a patakot majd a lányt.
„Mi fogott meg benne szinte természetfeletti módon?”
Felállt és közeledett hozzá, majdnem megfogta vékonyka kezét, ám nem sikerült.
- Ne érj hozzám!- csengtek parancsoló szavai.
- És miért ne?
Megtorpant az erős, mély hang hallatán.
- Emberfi engem nem érinthet meg.- lesütötte szemeit.
Ez az ára volt a fiatalságának és a szépségének. Ugyanis mit élő szeme lát az csupán varázslat, felettébb különös kívánságból eredendő vágy. Bárki megkívánja és ha az illető tetszik is neki el kell utasítania, mert szörnyű következményeknek leszünk tanúi ha nem. Méghozzá vagy a szerelembe eső vagy maga Léta válik a földdel egyenlővé. Ahogy a fentiek parancsolnak a szerint történik minden. Szörnyű, de ez a fogadalom.
Viszont Mahr magához hűen mit sem törődött ezzel. Ölébe vette majd lefektette, csókját akarta érezni, azt akarta hogy csak az övé legyen. Mielőtt egymáshoz érintették volna szájukat a leány eltűnt.
„Most meg hova lett?”
„Te makacs öszvér nézd meg mit tettél!” Nem telt el sok idő és zsibbadni kezdett bal oldala, és tőle függetlenül mozogni a karja valamint a lába. A kéz az archoz nyúlt, ekkor vette észre, hogy másik része zokog.
„Menj oda a folyóhoz és nézd meg mit műveltél!”
Egyik lába indult is, de a másik maradni akart, hát elesett. A tükörképet hunyorogva, de kivette mit is akar neki mondani a belső hang.
A jó és a rossz egybeforrt. Egy testben két lélek lapul.
Léta és Mahr most már egy. Úttörő mesteri alak kinek neve Maláta legyen.
És ez mesénk első része.
Második rész.
Ha bővebb kifejtésre szolgál, eme két fajtától különböző egyed testben összeolvadt. Fele lett maga a romlottság másik része a hófehér tisztaság. Léta nem tudta abbahagyni a sírást, és Mahr-t már szinte az őrületbe kergette vele. A beszélgetésük mind fejben fog lezajlani hiszen fél szájjal képtelenség lenne megszólalni vagy vajon érdemes-e, ha egyszer gondolataikban is kommunikálhatnak?
„Kellj már fel, mégis mit képzelsz ki vagy te? Nem tűröm, hogy könnyezz most nem is mondhatom hogy előttem hiszen bennem vagy!” – Mahr
„Mondtam hogy ne érj hozzám! Szerencse, mert nem haltam meg, de ez az alak igazán a pokolra kerülhetett volna!”
„Pokolra, drágám? Onnan jöttem! Ha nem tudnád halhatatlan énem van.”
„Halhatatlan, mi?”
„És te? Itt járkálsz mint egy ékszerdoboz és nem szólnál hogy átkozott vagy! Igaz nekem úgy csak jobban tetszenél, de nem ilyen áron.”
Kínlódva, de felálltak. Mahrnak eltűnt minden képessége, a mérgéből származó kezéből előtörő tűzgömb amivel nemcsak falvakat, hanem egész megyéket földbetiporhatna.
Nagyon dühös lett és szinte vonszolta a baloldalát. A lány beletörődött sorsába, hogy következő éveit egy ilyen ocsmánysággal élje le. Lépést tartott vele. Árkon, bokron túl mentek szinte vágtában, hegyre fel völgybe le. Fáradni kezdett.
„Hová megyünk? Üljünk le, pihennem kell!”- Léta
„Mert gyenge vagy. Ki akarom élni magam a legelső falvan ami elémáll.”
„Lerombolod?”
„Le én. Semmi nem marad utána.”
„Ezt nem teheted!”
„Hatalmam van rá. Én vagyok a bűn és a kárhozat, megfizetnek mindenért.”
„Nem tettek semmit!”
„Te annál inkább.”
„Miattam ölöd meg őket?”
Léta makacskodott, hogy nem megy tovább. A fiú húzta magával és már a határhoz értek. Házakat láttak.
Itt vagyunk. Jöjjön aminek jönnie kell!
A lány kitört magából, Mahr ezt mind felhasználta és sikerült előcsalni kezéből az erőt. De nem csak az egyikből hanem a másikból is lángok csaptak fel. Léta hirtelen megérezte azt az energiát ami Mahrban csörgedez és be akarta kebelezni. Fülei eltorzultak, körme megnőtt és hegyes lett. Könnyezte az ártatlanokat, de úgy sem tudta volna megmenteni az áldozatokat. Ekkor még ezt gondolta. Lemészárolták a lakókat és felégették az összes kunyhót.
A fájdalomtól összerogyott.
„Mi ezeknek a szerencsétleneknek végignézni szenvedését ahhoz képest amin eddig aggódtam. Hogy felfedem titkom és visszaváltozom. Nem akarok szép lenni soha többé. Ha valaki megteheti hát adjon halált, mert nem érdemlem meg az életet. Mindig csak magamra gondoltam, hogy boldog leszek így ezzel a külsővel. Nem láttam mást mint megbántott, elküldött ifjakat kik belémszerettek. Nem is volt ez igaz szerelem, mert belsőm sosem ismerték meg. Tisztának éreztem magam, miközben úsztam a fájdalomban, és a hibákban. Mindenki szánt. Én lennék makulátlan? Mit tettem?! Kezemhez vér tapad, gyilkos vagyok!”
Ebben a szempillantásban szétszakadtak. Léta elterült a földön. Üresnek érezte magát és becsapottnak, mit maga okozott. Az ördögöcske lehajolt hozzá és vállára helyezte kezét. Meg akarta nyugtatni. Gyengédség áramlott benne és megértés. Szégyelte magát tettéért.
Léta felkelt és eltaszította magától. Nincs szüksége megvetésre sem sajnálatra. Majd eltűnt a fák lombjai között, hazáját szerette volna megtalálni.
Néhány hét telt el. Addig a félszerzet bolyongott, bejárta az egész területet, kínozta őt a lelkiismeret és nem talált megnyugvásra. Egyszerre ismerős lett neki az egyik hely. Az volt ahol először találkozott a fürdőző gyönyörűséggel. Piszkosnak érezte magát. Félt a víztől, óvatosan közeledett, belerakta ujját, majd kezét, karját végül beleereszkedett egész testével. Hűvös érzés fogta el. Úszni támadt kedve, hát lemerült. Vajon a véletlen műve ez, de mikor levegőért jött fel meglátta szerelmét. Megvilágosult előtte minden, melegség öntötte el, ilyet még sosem érzett. Régebben nézegette a csókolózó párokat de akkor undor kerítette hatalmába. Ez viszont más.
Léta vacogott a patakban, nézegette új énjét hosszú fülekkel, nem találta magát szépnek de elviselte, nem kívánta az azelőtti állapotot.
Szerette volna még egyszer látni Mahr-t ő sem értette miért, ő ébresztette rá mindenre, a hazugságokra, mely mind körülvette. Lehajtotta felét és sírt. Nem kellett volna neki senki más. Sőt még a gonoszságát is el tudta volna viselni.
- Ne sírj kérlek! - Mahr
Felkapta fejét az áhított hangra. Érdes, kemény kéz simította arcát.
- Nem bánnám, hogy ismét egy testben legyünk, csak veled lehessek.- lány
- Nem jó ötlet, úgy nem tudnálak átölelni és csókolni. Olyan gyönyörű vagy!
- A varázs elmúlt.
- Minek kellett ha valódi éned ilyen elragadó?!
Közeledtek ajkaik és első csókban forrt össze oly energiával mely Mahr-ról lepattintotta a fekete bőrt és a szarvakat. Mélyen egymás szemébe néztek, nem volt bennük semmi hamis érzelem.
- Képes lennék veled leélni az életem. – Léta
- A végtelen idő elég hosszú, készen állsz rá?
- Ha veled akkor igen. De így nem mehetünk vissza.
- Van egy jó hely nem messze a hegyek között. Vetekszik szépségeddel, de meg nem haladja. Ha neked is megfelel.
- Bárhová követlek.
Nem búcsúzott el senkitől, mindent hátrahagyva egyetlen dolog lebegett a szeme előtt hogy szerelmével legyen. Azt a völgyet ma is Maláta- völgynek nevezik, ami köztudomású a szerelmesek búvóhelye.
Mindent hátradobva, eltaszított előző élet minek már
Ha mindent feláldoztak a szerelem oltárán.
vége
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
